Hangtalan árnyak suhannak falakon De te csak fekszel némán a pamlagon Nézed az eget mely lassan vörösödik Feletted a kék ég most végleg elvérzik Szobád falain az árnyak megállnak Néznek rád izzó szemükkel gonoszul De te csak nézel magad elé a semmibe Széttépett szárnyaidon feküdve Térj már magadhoz kérlek Árnyaid maguk a halálod Ha közel engeded őket Ellopják törékeny szíved Lángoló égbolt tűzfalain Áttáncolnál szívesen Megmozdulni viszont fáj Mert már elvesztél teljesen Izzó szemű démonaid közelebb jönnek Szárnyaid már réges-rég eltöröttek Iszonytató fájdalommal bír minden mozdulat Mégis muszáj hogy felkelj és harcolj mindenért Nem bírod már sokáig ha csak pihensz ott a földön Mentsd az életed a többiektől így megmented önmagad Térj magadhoz végleg Árnyaid csak a képzeleted Szabadítsd fel őket Különben elveszíted a lelked De hangtalan árnyak suhannak falakon Te csak némán fekszel a pamlagon Nézed a sötét viharfelhőket És közben fény ragyog előtted Majd egy halk szó hagyja el ajkad Elmentek